Amikor Ön az Új Széchenyi Terv internetes honlapját látogatja, eközben személyes adatait is átadja számunkra.
Személyes adatai két módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az
internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt
számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott
oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek
számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét,
elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes
kapcsolatba kíván lépni velünk.
Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen a központi
államigazgatási szervek honlapjaira vonatkozó tartalmi és formai
egységesítési követelményeknek. Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön
személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak
igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének
megfelelően, egyúttal a hatályos törvényi rendelkezések maradéktalan
betartásával történjen.
A honlap látogatásával összefüggésben kezelt adataihoz kizárólag saját
munkatársaink, feladatuk ellátásához, illetve az Ön által igénybe vett
szolgáltatás teljesítéséhez, esetleges kérdésének, észrevételének
megválaszolásához szükséges mértékben férnek hozzá.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a regisztrációs eljárásban
beszerzett adatokat kizárólag az ott megjelölt célra használja fel, és
nem egyesíti más forrásból származó adatbázisaival. Az NFÜ a
regisztrációs eljárás során beszerzett adatokat harmadik félnek
semmilyen formában nem adja át.
E-mail: ujszechenyiterv@nfu.gov.hu
Infovonal: 06 40 638-638
Telefonos menürendszer